Mit tehet a turista, ha a helyi idegenvezető félretájékoztatja a kulturális látnivalókról?

Például, ha egy rendelet megtiltja a külföldi vendégek fogadását vagy korlátozza a wellness-nyitvatartást, keletkeznek-e kártérítési igények?

Néha a közvetítő cég csak átutalja a fogyasztó pénzét a tényleges szolgáltatóknak. Hogyan befolyásolja ez a felelősségi kört?

Az európai és hazai jogszabályok előírják, hogy a légitársaságok, vasúti szolgáltatók és egyéb közlekedési vállalkozások kötelesek segíteni a mozgásukban korlátozott, vagy egyéb fogyatékossággal élő embereket. Ez lehet speciális segítség a beszálláshoz, külön ülések, ingyenes segédeszköz-szállítás. De milyen esetekben kérhet a szolgáltató felárat, és mikor köteles ingyen teljesíteni a segítséget?

Van-e valami korlát, hogy ne vezessen félre a „hagyományőrző” vagy „autentikus” jelző túlzott használata?

Gondolok itt a belépőjegy visszaváltására, a biztonsági feltételekre, a fogyasztói panaszkezelésre. Ezek a rendezvények is a turizmus fontos szeletét alkotják.

Az utas néha keveri a repülőjáratok uniós szabályait (pl. 261/2004/EK rendelet) és a szervezett utazásokon alapuló kompenzációt. Hogyan kell ezeket szétválasztani?

Előfordul, hogy egy elegáns étterem kizárhatja a turistát, mert nincs megfelelő öltözéke, vagy 'viselkedési kódexet' ír elő. Mindez diszkrimináció vagy megengedett lépés?

Az utazásszervező (tour operator) az, aki a turisztikai csomagokat összeállítja, szerződést köt az utasokkal, és felelős azok teljesítéséért. Az utazásközvetítő ezzel szemben általában csak közvetít szolgáltatásokat – például repülőjegyet, szállást foglal –, de nem feltétlenül ő a végső szolgáltató. A jogszabályok szerint eltérő kötelezettségeik és felelősségi köreik vannak, különösen, ha panasz vagy kártérítési igény merül fel az utas részéről.

Ha egy rafting túrán vagy kalandparkban sérül meg a turista, kit terhel a kártérítési felelősség? Mik a szervező, a helyszín üzemeltető, illetve az utas kötelességei?